A Trafó Kortárs Művészetek Háza és a Műhely Alapítvány 2011. január 20-22. között második alkalommal szervezi meg a dunaPart Kortárs Előadóművészeti Platformot.
Célunk továbbra is változatlan: olyan előadásokkal felhívni a külföldi szervezők figyelmét a mai magyar (független) színházi- és táncélet alkotóinak munkáira, melyek adott kontextusukból kiszakítva, más és más közönségnek is releváns és befogadható formával, tartalommal és üzenettel bírnak. A két szervező, egy szakmai tanácsadó testület javaslatai alapján, a lehető leggazdagabb programot igyekezett összeállítani. A négy helyszínen (Trafó Kortárs Művészetek Háza, MU Színház, Merlin Színház, Szkéné Színház) bemutatandó előadások nem csak az idelátogató külföldi szakembereknek szólnak, az angol felirat és a szinkrontolmácsolás a Magyarországon élő külföldieknek is elérhetővé, sőt érthetővé teszi az előadásokat, de a hosszú hétvégényi, intenzív programsorozat kiváló alkalmat kínál mindenkinek, budapestieknek és a fővároson kívül élőknek egyaránt, hogy pótolják mindazt, amiről eddig lemaradtak.
Az egyes csoportok és az egész terület fejlődése szempontjából is létfontosságú elősegíteni a független terület integrációját az európai- és világpiacra, s ehhez személyes találkozón keresztül vezet a legrövidebb út.